Melyik anyuka számára ismerős a csőre töltött telefon kamera és a készültség, hogy megörökítse a gyerkőc legfontosabb, legcukibb pillanatait? Úgy 11324354545-ére is. Igaz, olykor kicsit homályosra sikeredik a kép, kicsit (nagyon)el van maszatolódva, mert bemozdult a gyerek, vagy mi voltunk túl lassúak (anyukában olyan nincs, csak mondom). És persze a képek nagy részéről pont a kép készítője-Anya hiányzik.

Ó és hányan szeretnénk időnként megállítani az időt? No, nem amikor már zsinórban ötödik napja tízszer kel a gyerek éjszaka, hanem amikor az illatos kis pihés buksijukat a mellkasunkra hajtva szenderegnek, vagy mikor az első önálló evésnél Dalít megszégyenítő főzelékbajszot rajzolnak magukra.

Már kisgyerekként is vonzott a fényképezés világa, igaz kevésbé a gép előtti pózolás, mint inkább maga a masina működése, és a világ, amit általa interpretálhatok. Hobbifotósként sokáig csak a családi, baráti fotóalbumokat és merevlemezeket örvendeztettem meg a képeimmel, azonban kisfiaim világra jöttét követően, az anyaság addig ismeretlen szerepe olyan változásokat indított el bennem és körülöttem, amely arra késztetett, hogy olyan hivatás mellett köteleződjek el, amellyel értéket teremtek, amivel teljesen azonosulni tudok és élvezem, és nem utolsó sorban, ami mellett jelen tudok lenni a családom mindennapi életében oly módon, ahogy én azt szeretném. Így lett a hivatásom a fotózás.

Minden fotózás alkalmával olyan közeget igyekszem teremteni, amiben fesztelenül, mindenki jól érzi magát. Képeimmel szeretném megörökíteni ügyfeleim egy-egy kedves vagy emlékezetes pillanatát, korszakát, legyen szó gyermekkorról, vagy életük nagy napjáról.  Mert lehet, hogy az időt valójában nem tudjuk uralni és megállítani, de hiszek a mondásban, mely szerint akire / amire emlékeznek- az örök.

“A fénykép csak egy pillanat lenyomata. De az a pillanat örök.”